Kedves Látogató,
Köszönöm megtisztelő érdeklődését, hogy felkereste a Neumann & Partners Kft. budapesti irodájának honlapját.
Felsővezetők közvetlen keresésére és kiválasztására szakosodott vállalatomat 1970-ben Bécsben alapítottam, és a 80-as évek végére Nyugat-Európa egyik legjelentősebb tanácsadó cégévé nőttük ki magunkat. Magától értetődő volt, hogy a nemzetközi cégek közül elsőként 1989-ben Magyarországon leányvállalatot alapítottam, amelyet a közép-kelet-európai régió többi országa is követett. Pár éven belül a Neumann névvel fémjelzett vállalatcsoport Kelet-Európában is az egyik legismertebb tanácsadó céggé vált.
Büszke vagyok arra, hogy Magyarország egyik legképzettebb és legtapasztaltabb tanácsadói csapata dolgozik budapesti irodánkban, hiszen átlagosan több mint 10 éve dolgoznak a szakmában és velem.
Úgy gondolom, hogy munkatársaink, így a cégünk hosszú távú piaci sikerének titka a vezetői tanácsadás területén a sok év során összegyűjtött és a világ változó igényeinek megfelelően módosított know-how, amellyel magas szintű szolgáltatást tudunk ügyfeleink számára biztosítani.
Kollégáimmal azt valljuk, hogy a vállalatok sikere nagymértékben attól függ, hogy a vezetők szakmai felkészültsége, dinamizmusa, rugalmassága és az európai integrációnkhoz szükséges nemzetközi szemlélete milyen lendületet és minőségi igényességet tud vinni a vállalata életébe. Projektjeink során célunk nem csak az, hogy az ezen követelményeknek megfelelő vezető munkatársakat megkeressük, hanem ehhez kapcsolódóan a munkaügyi tanácsadás egyéb területein is hozzájáruljunk a vállalatok sikeréhez.
Mindezek tükrében örömmel ajánlom már jól ismert magyarországi kollégáimat és nemzetközi szintű szolgáltatásaikat az Önök figyelmébe, és sok sikert kívánok.
Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Helmut Neumann